2011 óta létező közösségünket a magyar virtus felébresztésének szándéka hívta életre. Felmutatni korunk harcosait, akik önképzéssel válnak egyre jobbá minden szinten.
🪖Katonai hagyományőrzés🪖 Az ezeréves magyar katonai hagyományokhoz hűek vagyunk. Példaképeink leginkább a magyar hősök, akiknek életútjukból, dicsőséges tetteikből hála Istennek, hogy korlátlanul tudunk meríteni. Persze, elismerjük más nemzetek nagyságát is, de magyarokként, a magyar katonai hagyományok ápolására törekszünk. A tábortűz körül legtöbbször az első- és második világháborús bakanótákat énekeljük, és a nagyapáink dicsőséges tetteiről anekdotázunk. Egy-két rendezvényen díszőrségként, koszorúzóként megjelentünk már, és szeretnénk ezt a kulturális, hagyományőrző vonalat erősíteni. Sorainkban tehetséges és jó kiállású fiatalok vannak, akiknek megjelenése hozzáadhat a rendezvényekhez. 2018-tól foglalkozunk tradicionális fegyverek forgatásával, úgy mint íjászat, vívás, alakzatban való küzdelem pajzzsal és gyakorló (fa) fegyverekkel.
A kihívások, a kalandok nagyon jó lehetőséget biztosítanak az önismeretre. Saját magunk gyengeségének a legyőzésére törekszünk, hogy ezáltal váljunk jobb emberré. A képzés során az ember eljut a tűrőképességének határára, a fizikai fájdalmat meg kell tanulnia elviselnie, az álmosságán úrrá kell tudnia lennie. Ezt hívjuk mi határhelyzetek felkeresésének, aminek során az egyén eljut önmaga határáig. Ezeket a határokat kell egyre szélesíteni.
A Farkasok tagjai alapvetően egy baráti közösséget alkotnak. Fegyelmezettek, és természetesen van egyfajta hierarchia is, de aki képes beilleszkedni, az örök életre szóló barátságokat köt. A szervezett oktatásokon kívül sokszor találkozunk, beszélgetünk egymással és megtanuljuk, hogy milyen is egy igazi közösség tagjaivá válni.
Az igazi barátságok nem úgy születnek, hogy együtt mulatozunk (bár ennek is megvan a maga helye és ideje), hanem a közös, valódi élmények hatására. Például, amikor mínusz tíz fokban, vagy szakadó esőben kell az embernek tüzet gyújtania és menedéket építenie a barátjával, akkor tényleg elválik, hogy ki milyen ember.
Az oktatási időnk 95%-át a természetben töltjük, a fennmaradó részét edzőteremben. Egy mai fiatalnak sajnos az is gondot okoz, ha el kell szakadnia az okostelefonjától, ha az internet köldökzsinórjáról levágjuk, és két-három éjszakát a szabadban kell töltenie. Először lehet, hogy furcsán hat számára, de aztán mindenképpen találkozik a valósággal. A természetet először elfogadja, és ahogy megtanul boldogulni benne (és nemcsak túlélni!), úgy egyre inkább meg is szereti azt. A Farkasok tagjai a szervezett oktatáson kívül is sokat kirándulnak, túráznak. Szervezetten is el szoktunk indulni nagyobb teljesítménytúrákon.